Felhívás Nyári Diákmunka

A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik 16 – 25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok, közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket, foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A nappali tagozatos középiskolai tanulmányaikat idén befejezett diákok bevonhatók a tárgyban jelzett programba, akár nem jelentkeztek felsőfokú intézménybe, akár jelentkeztek ugyan, de nem értesültek még felvételükről.

A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a program indulásától egészen 2017-ig a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehetett. Az elmúlt évben a minisztérium a programot kiterjesztette: az ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság és a vendéglátás területén is lehetőséget biztosít a program keretében diákok foglalkoztatására. 2019-ben a program tovább bővül és a diákok támogatott foglalkoztatása már a turizmus területén is biztosított.

A támogatás igénylésére 2019.07.01-2019.08.31. között lesz lehetőség. 

A program keretében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A korábbi évekhez hasonlóan javasoljuk a napi 4 órás foglalkoztatást, valamint azt, hogy egy diák maximum 1 hónapig legyen foglalkoztatva.

Kérek minden feltételnek megfelelő diákot akik szeretnének az önkormányzatnál dolgozni 2019.05.30.-ig jelezzék felénk.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük