ÉRTÉKTÁRI KÖZÖSSÉGI NAP NAGYVISNYÓN

2016. október 29-én, a Heves megyei Nagyvisnyón került sor a következő települési értéktári napra. A rendezvényt Csőgér Bálint polgármester nyitotta meg, aki beszédében köszöntötte az előadókat és az érdeklődőket.

Települési értéktárak létrehozásával kapcsolatban Dr. Kelemen Éva, a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani referense tartott előadást. A szünetben Fisher Józsefné palóc hímző, népi iparművész gyönyörű kézimunkái, Tóth Lóránt, Zilahy György-díjas fafaragó míves népi faragásait és játékait, Juhász Bertalanné, valamint Surányiné Ványi Anita horgolásait tekinthették meg a helybeliek.

A szünet után Kisgergely Béla, volt iskolaigazgató a nagyvisnyói Hősök Könyvét ismertette, amely a két világháborúban elesett hősöknek állít emléket.

Igazi élő értéket képvisel a településen Piroska néni (Molnár Gyuláné). A nagyvisnyói „Fejkendős krónikás” néninek nagy rajongótábora van országszerte, mivel az általa énekelt régi népdalokat és balladákat a közösségi zenecsatornán is meghallgathatják az érdeklődők.

Hatalmas érdeklődés övezte Dr. Fónagy Zoltán történész, Nagyvisnyó: a “nagy történelem” és a hétköznapok című előadását, amely a település történetéről, a „hadas” falu lakosságszám változásairól szólt.

A programot Bakk Zsuzsanna: Nagyvisnyó Anno című vetítése zárta. A régi fényképek vetítését mindig sokan várják, így most is sokan voltak kíváncsiak a bedigitalizált és kinagyított fotókra, amelyek a múlt századba vitték vissza a közönséget, így azok a fiatalok is megismerhették a falu múltját a képekről, akik régen még nem láthatták.

A program Nagyvisnyó Község Önkormányzata és a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Irodájának együttműködésében valósult meg.