Bélapátfalván, a IV. Béla u. 34. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületben kezdi meg működését hamarosan az új kormányablak. Az okmányirodai szolgáltatásokkal is rendelkező intézményben gyorsan, ügyfélbarát környezetben intézhetőek a lakossági, illetve vállalkozói tevékenységekhez kapcsolódó okmányirodai és hatósági ügyek.

A kivitelezési munkák 2015. október 16-án fejeződtek be. A beruházás költsége uniós és hazai forrással együtt eléri a 65 millió forintot.

Az új típusú – okmányirodát is magában foglaló – integrált ügyfélszolgálat létrehozásának célja a bürokratikus terhek csökkentése, a folyamatok egyszerűsítése, átláthatóvá tétele és az ügyfelek elégedettségének növelése volt. Az itt dolgozó ügyintézők magas szintű tudást biztosító képzésen vettek részt, amely az etikus, ügyfélbarát kiszolgálásra is felkészítette őket.

A régi egészségház épület földszintjén kialakított kormányablak akadálymentes, a mozgásukban korlátozottak és a kisgyermekkel érkezők is könnyen megközelíthetik. A megváltozott egészségi állapotú emberek számára tájékozódást segítő eszközök vehetők igénybe. A bélapátfalvai kormányablak családbarát, hiszen pelenkázóval felszerelt mellékhelyiség és játszósarok is létesült.

Jelenleg a kormányablakokban több mint 400 ügytípust lehet gyorsan, korszerű körülmények között elintézni. A felújított épületben 3+1 munkaállomáson intézhető többféle államigazgatási ügy anélkül, hogy az állampolgároknak több hatóságot kellene megkeresniük.

A kormányablak-fejlesztési forrásokat a kormány elsősorban uniós támogatásokból biztosítja. A beruházás a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP-3.3.1/A-12/2-2013-0012 azonosítószámú „Kormányablak – Integrált kormányzati Ügyfélszolgálat a Heves Megyei Kormányhivatalban’ című projektjének keretében Európai Uniós támogatással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósult meg. Az elnyert támogatás 217.500.000 Ft, amelynek részeként Heves megyében 6 településen működnek kormányablakok.

A Heves Megyei Kormányhivatal Bélapátfalvai Járási Hivatalának többi osztálya változatlanul a 3346 Bélapátfalva, IV. Béla út 1. szám alatt fogadja ügyfeleit.

A Heves Megyei Kormányhivatal Bélapátfalvai Járási Hivatala Kormányablak Osztályának ügyfélfogadási ideje:

DátumÜgyfélfogadásSorszámhúzás
Hétfő7.00 – 17.007.00 – 16.30
Keddnincs ügyfélfogadás
Szerda7.30 – 17.307.30 – 17.00
Csütörtök8.00 – 18.008.00 – 17.30
Péntek8.00 – 14.008.00 – 13.30

Telefonos elérhetőségeink:  

Gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés: 36 795 014, 36 795 015

Személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézés: 36 795 016, 36 795 017

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét arra, hogy a Kormányablak házi pénztárában történő csekk befizetésére a jövőben is hétfőn, szerdán és csütörtökön az ügyfélfogadás kezdetétől 13.30-ig, pénteken 8.00 – 12.00-ig lesz lehetőség!

Bankkártyával történő fizetés a Kormányablak teljes ügyfélfogadási ideje alatt lehetséges lesz!

Időpontfoglalásra telefonon történő bejelentkezés alapján, elektronikusan ügyfélkapun, valamint interneten keresztül (www.magyarorszag.hu) van lehetőség.

Előre bejelentett időponttal nem rendelkező ügyfeleink ügyintézésére érkezési sorrendben, sorszámhúzás segítségével lesz lehetőség.

Bélapátfalva, 2015. november 3.

Deli Liliána
hivatalvezető